Nincs mit szégyellni: miattam haraptam rá anno a CM-ra, gyönyörű nő. Aztán persze magába szippantott ez a brutálisan sötét sorozat, azért is, mert a nagyszerű karaktereknek ész mellett szívük is volt az elképzelhetetlenül kegyetlen bűntények közepette is. És nem féltek sírni, összeomlani sem, ha úgy hozta a sors.

A hatodik évad elején kiírták tehát JJ ügynököt, "transzfer a Pentagonba". Nehéz logikus magyarázatot találni, dramaturgiailag, Bernero biztos tudja. 6x01 és 6x02-ben búcsúzott tehát JJ, két igen különböző epizódban. A 01 a lezárása az 5. évad végén kezdett Tim Curry-s őrületnek (plusz a hátborzongató kislány), és itt igazán szép szerepet kapott AJ Cook, egy csodálatos és könnyfakasztó nagymonológgal. A 02 már tényleg a búcsú, a bűntény nem is túl érdekes, és tulajdonképpen zavarba ejtő, ahogy szavakban és képekben is botladoznak AJ Cook távozása körül, amit senki sem akart a színészek közül, sőt eléggé fel is voltak háborodva, és így az egész egy fura double-talk epizód lett.
Farewell Jennifer, farewell AJ, hiányozni fogsz!
Recent Comments